Véget ér a lájklicit? Eltűnik a kedvelések száma az Instagramon

Véget ér a lájklicit? Eltűnik a kedvelések száma az Instagramon

Véget ér a lájkvadászat az Instagramon?

Hamarosan jó eséllyel eltűnnek az Instagram lájkok idehaza is (pontosabban a lájkszámláló). A Facebook tulajdonába tartozó közösségi oldal Kanadában már korábban is tesztelte, hogy milyen az, amikor csak néhány lájkoló ismerős nevét mutatja az Insta. Azt, hogy hányan lájkolják az adott képet, azt pedig csak a kép feltöltője, vagyis a képek tulajdonosa tudta. Ma viszont további hat országban is elindul a próbaidőszak: Írországban, Olaszországban, Japánban, Brazíliában, Ausztráliában és Új-Zélandon. Egy BBC-n megjelenő hír szerint ma, azaz 2019. VII. 18-án csütörtökön szélesedik ki az új elképzelés tesztje. Helyes döntés!

A döntés miértje

A cég vezetői szerint a szorongást szeretnék enyhíteni a felhasználókban. Azáltal, hogy nem lesz lehetőség arra, hogy képeinket és mások képeit a kapott lájkok száma szerint skatulyázgassuk, csökkenhet majd a nyomás a hírfolyamot görgetők társadalmán. A felhasználói élmény pedig még kellemesebb lesz, mert mindenki sokkal inkább olyan tartalmakat oszt majd meg, ami a szívéhez közelebb áll.

Nem mintha ez nem így lenne alapvetően. De nem tekinthetünk el attól a ténytől sem, hogy létezik egyfajta korszellem is, ami a népszerűnek vélt tartalmak megosztására sarkallja az Instagram társadalmát. Elég ha a különféle “challange”-ekre (kihívásokra) gondolunk. Sokaknak eszébe sem jutna mindaddig a különféle virtuális bolondságokat művelni, amíg ne lenne amögött egy jelentős társadalmi megerősítés – mely ugye mindig több lájkkal is jár.

Hamarosan eltűnhetnek az Instagram lájkok itthon is

Hamarosan eltűnhetnek az Instagram lájkok itthon is

Előremutató, etikus döntés

Az én szememben ez egy bölcs döntés, előremutató lépés az Instagram részéről. És ezt igazolni látszik az a példa is, amivel most illusztrálom, miért gondolom így. Pár napja megismerkedtem egy körülbelül 50 ezer követővel rendelkező amerikai “influencer” lánnyal. Érdekes tanulság volt látni, hogy az egyébként nagyon kedves és csinos 21 éves lányka fejében mennyi nyomás van az Instagram miatt. Ezt persze nem én találom ki, hanem ő mesélte el egyik beszélgetésünk alkalmával. A dilemma pedig, amit a levegőben hagyott, az kísértetiesen egybevág az Instagram jelenlegi lépésével.

Elmesélte ugyanis, hogy egészen más dolgokat is csinálna a szíve szerint, konkrét történelmi eseményeket kutatna, tudóskodna, de valahogy nem jut el a végső döntésig, elhatározásig. Mert, van ez az Instagram dolog ugye… Valahogy ő más az Instagramon és fél megváltoztatni ezt a magáról alkotott képet, ahol egyébként freestyle rappereket véleményez. A jelenséget röviden és tömören az “Instagram girl” kifejezés írja le, mely e fenti gondolatsorokat is magába törmöríti. Ezzel egyébként sokszor viccelődtünk, amikor kérte, hogy hogy fotózzam le itt-ott budapesti városnézésünk alkalmával.

Egy másik véleményvezér őszinte önkritikája

De nem ő az első ilyen influencer akit ismerek. Egy másikkal pár hónapja beszélgettünk hosszasan egy napkelte nézésünk során (kedvelt időtöltésem, napindításom). Mert valahogy őt is spontán odavitte az élet, reggel 5-kor. Ő azt ismerte be, hogyha olyan komoly témákat is felvonultatna a profilján, mint például a környezetszennyezés, éghajlatváltozás (amikkel egyébként egyetért), akkor sokkal kevésbé lenne népszerű. Mert a nagy tömegeket a felszínes témák érdeklik, mint a divat, a vásárlás, a viccek, a sport és a kutyás-macskás videók. Ő épp 37 ezer követővel rendelkezik és gondoljunk csak bele… Ha végre majd ő is elkezd beszélgetni a követőivel arról, amiket valóban fontosnak tart (amúgy megígérte nekem) – merthogy nem fogja tovább nyomás alatt tartani a lájkvadászat – talán elindulhatunk egy jobb világ felé.

A kérdés, hogy mi lesz az ilyen és hasonló “nagy népszerűségekkel”, melyet mindenki a kapott lájkok számával azonosít és a továbbiakban egyelőre csak a követők száma fog megmutatni? Nem nehéz megmondani: le fognak ereszteni vagy rosszabb esetben ki fognak pukkadni. Az ember úgy fogja érezni, hogy elveszített valamit, ami fontos része volt az identitásának és a magabiztosságának. Persze a dolog jól mutatja, hogy mennyire téves dolog, ha az ember a lájkokra alapozza az önképét.

Milyen világot hoznak az eltűnő Instagram lájkok?

S mivel kevésbé osztunk majd meg élményeket azokról a dolgokról, melyek csak a vélt népszerűség miatt fontosak számunkra, és sokkal inkább olyanokat, amik tényleg rólunk szólnak, a felhasználók profiljai jobban tükrözik majd saját személyiségüket. Ezáltal jobban is tudnak majd kapcsolódni egymáshoz emberek – noha csak virtuálisan ugyan, azért ezek jó alapot adhatnak később a valós baráti kapcsolatokhoz is.

Véleményem szerint kisebb lesz a kontraszt az Instagram sztárok, influencerek és a mezei felhasználók között. Ez a különbség persze mindaddig fennáll majd, amíg a követők száma látszódik, de már jóval halványabban.

Weboldalkészítés Vállalkozásoknak az Instagramon

Az influencerek jövője

Magától értetődik persze, hogy a sok lájkot bezsebelő influencerek kieszelnek majd valamit, amivel e “magas társadalmi rangjukat” megmenthetik. Például felraknak a sztorijukban (24 óráig látható állapotfrissítés) feltett szavazást arról, hogy: “Na kitaláljátok, mennyi lájkot löktetek az előző képre? A) 12540 B) 24312 C) 62134 D) 837”. Vagy csak egy képernyőmentéssel egyszerűen megmutatják az admin felületüket, ahol látható a lájkok száma. Létre fog jönni egy láthatatlan szövetség a közönségesebb ám népszerűbb influencerek között, hogy “megmutatni néha poénból azt, hogy mennyi lájk jött, az nem is annyira hencegés”. A céljuk valószínűleg az lesz majd az Instagram újító lépésére válaszul, hogy elfogadottá tegyék a közösösségi média társadalmában: nem is gáz hencegni.

Az Instagram reklámokról

Különösen azok fogják féltve őrizni státuszukat, akik már-már megélhetésként tekintenek az Instára és a szponzorok döntésein múlik az “aranyélet”. A már nem felmutatható lájkokkal veszíteni fognak feltételezett értékükből és egyre inkább vagy valami kiemelkedőt kell alkotni ahhoz, hogy felfedezzék őket, vagy egy jól behatárolható (minél szűkebb) téma  fontos szereplőivé kell válniuk.

Kapcsolódó

Nem vitatható, hogy az Instagram lájkok nélkül is egy jó lehetőség marad arra, hogy megmutassuk a világnak a vállalkozásunkat és követőket, hallgatóságot, támogatókat nyerjünk az ügyünk mellé.

Ha kíváncsi vagy egy praktikus segítségre az Instagram fiókod kezelésével kapcsolatban, akkor olvasd el ezt a korábbi cikkemet, ahol bemutatom, miként lehet feltölteni képet Instagramra PC-ről / laptopról.

Remélem hasznos volt a hír és esetleg el is gondolkodtatott.

Üdv, Balázs

Online marketing interjú Farkas Zsolttal

Korábban már készítettem egy SEO interjút Papp Gáborral, webdesign interjút Buza Tamással. Most, a múlt héten Farkas Zsoltot, a 7digits egyik alapítóját kérdeztem egy online marketing interjú keretében. Elsősorban az online marketing jelenlegi helyzetéről és a szakmai szemléletmódokról beszélgettünk, de szóba került az ő útja is – hogyan indult, és milyen attitűd volt szükséges az adott helyzetekben. Megtudtam egy nagyon fontos információt is, amiről nem is hallottam mostanában – pedig már illett volna.

Az online marketing interjú témái

  • Farkas Zsolt miértjei, az eddigi munkássága, története
  • Az online marketing lehetőségei 2018-ban és az elkövetkező időkben
  • Közösségi média trendek
  • Etikus marketing
  • Tudatos ügyfél-portfólió építés
  • Seo, tartalommarketing, linképítés
  • A nemzetközi konferenciák lehetőségei
  • Egy immár 16 fős online marketing ügynökség feladatainak összehangolása
  • Tudatosság, szokások, napi rutinok

Meglepetés is ért

Amikor az ember egy adott terület egyik legfelkészültebb és legnaprakészebb szakemberével beszélget, nem lepődhet meg azon, hogy új információk és meglepetések érik. Így volt ez most is. Ugyan többségében ismerősek voltak azok az adatok, témák, amikről Zsolt mesélt (vállveregetés), volt egy olyan dolog is, amiről bizony nem hallottam még. Az online marketing interjú célja alapvetően most nem az volt, hogy minden hiányzó gyakorlati tudásomat Zsolt bepótolja, pl. “mit hogyan állítsunk be egy facebook hirdetésben”, “mikor jó egy kreatív”, stb. Ezeket a kérdéseket most mellőztem, hiszen szinte minden iyen jellegű kérdésre kiváló problémamegoldó cikkek állnak rendelkezésre. Most inkább az ő személye érdekelt, a személyes miértjei, a döntései mögött húzódó okok. Ha pedig egyetlen fontos információt kellene kiemelni a hallottakból, akkor azt mondanám, hogy

LinkedIn

Bizony, ez volt számomra az az információ, amin meglepődtem. Zsolt ugyanis azt mondta, hogy sok cég tartalomstratégiájának egyre fontosabb elemévé válik a LinkedIn. Egyre többen jelennek meg / vagy mennek át oda más platformokról (pl. Facebookról) a rekordméretű organikus elérés miatt. És ebben bizony szerepet játszik az is, hogy a Facebook február óta erősen lecsökkentette a céges oldalak természetes eléréseit. Számomra tehát a LinkedIn-ben rejlő lehetőség egy nagyon hasznos infó volt és megfontolandó is egyben.

online marketing interjú Farkas Zsolttal, témák: közösségi média trendek 2018, seo, keresőoptimalizálás, tartalommarketing

Kényelmesen elhelyezkedtünk, felvétel indul.

Tartalommarketing

Zsolt következő mondatához nincs mit hozzáfűzni, teljesen egyet tudok érteni vele.

“A tartalommarketingben még mindig van potenciál. Aki ma Magyarországon a saját iparágában magas minőségben és konzisztensen (legalább 6-9 hónapig folymatosan) értéket adó, magas minőségű tartalmat tesz ki, és azt jól optimalizálja kulcsszóra, neadjisten még néhány backlinket is szerez pár oldalról, az hamar fel tud kerülni a Google első helyére és nemhogy sokszáz, de sokezer organikus látogatót tud szerezni.”

Dilemma

És itt most nem a dilemma pluginek használatára gondolok 🙂  – amit egyébként szintén Zsolték cikkjeiből ismertem meg, köszönet! – hanem az általam egyik legfontosabbnak gondolt marketinges döntésre. Felhoztam az interjúban ugyanis a kérdést, hogy mi az értékteremtés. Engem eléggé zavar az, hogy marketinges körökben az értékteremtés egyenlő a “több pénz csinálásával”, a több profittal. Véleményem szerint a pénz értéket képvisel (nyilván normális társadalmi viszonyok között), de nem minden érték, ami (több) pénzt termel! És ez hatalmas különbség. Természetesen mindenkinek más az értékrendje, ezért nem lehet általánosságban meghatározni mi az értékteremtés. Viszont foglalkozni kell a kérdéssel, beszélgetni kell róla, mert én nem elégszem meg a leegyszerűsített “több profit = értékteremtés” egyenlettel. Szóval erről a kérdésről és az etikus marketing fogalmáról is beszélgettünk Zsolttal, megvizsgálva a különböző nézőpontokat.

Ügyfélkör

A kérdés egyébként szorosan kapcsolódott ahhoz a témakörhöz, hogy milyen Ügyfelekkel hajlandó az ember együttműködni. Erről egy remek cikket is írtak az online marketinges blogukon – részben ez inspirálta a fenti morális jellegű kérdést. Abban talán formálódott kicsit a szemléletem, hogy nem biztos, hogy érdemes előre deklarálni, hogy kikkel dolgozik és kikkel nem dolgozik együtt az ember – ahogy az jelenleg a főoldalamon látható – talán picit finomítom majd. Egyedi esetek vannak és elsősorban az Ügyfél milyensége a meghatározó. Általában – és ez Zsolték tapasztalata is – ha az ember tudatosan és megfelelő módon kommunikál a felületein, akkor olyan Ügyfelek is találják meg akikkel szívesen dolgozna és elkerülik azok, akikre amúgy nemet mondana. Viszont a beszélgetés egyik tanulsága volt az is, hogy ahogy egyre nagyobbá válik egy ügynökség, úgy válik egyre nehezebbé a cég egésze számára szimpatikus döntést hozni.

Köszönet

Köszönöm Zsolt ezúton is a lehetőséget, hogy szaktudásban is gazdagítottál, illetve örülök, hogy szemléletbeli kérdésekről is tudtunk beszélgetni, vitatkozni. Köszönet a hallgatóknak, akik figyelemmel kísérték a beszélgetést, remélem mindenki tudott csipegetni néhány hasznos ismeretet az online marketing interjú közel 50 percéből.

A legjobbakat,

Balázs