Mit keres egy DJI drón a weboldalkészítő kezében?

Mit keres egy DJI drón a weboldalkészítő kezében?

Ez a cikkem egy kissé “elkalandozósnak” tűnhet, mert látszólag három egészen különböző témát is érintek benne:

  • a drónozást (egy DJI drón modellel)
  • a kertészkedést
  • és egy kisebb problémát, amit a legutóbbi weboldal készítésekor meg kellett oldanom.

A cikk végére érve azért remélem látszódni fog, hogy hogyan kapcsolódott össze ez a három terület. Jó olvasást!

Szeretek mindig valami egyedit alkotni, valami sajátos megkülönböztetőjegyet is hozzátenni készülő honlapjaimhoz. Könnyű lenne mindig a sablonos megoldásokhoz nyúlni (pláne, hogy már komplett kész weboldal sablonok is elérhetőek a Divi-n belül), de egyrészt unalmasabb lenne maga a weboldalkészítés is, másrészt Ügyfeleim sem éreznék azt a pluszt, amit szeretek hozzátenni a munkákhoz. Legutóbb a Hangya Kert weboldalát készítettem el. S mivel ezzel egyidőben egyik kiemelt Ügyfelem, az APPSolute iPhone szerviz a két éve elindított drónos tevékenységére erősített rá, mind drón szerviz, mind drón értékesítés terén, adta magát az ötlet, hogy kölcsönkérek egy DJI drónt. Szerettem volna egy másik szemszögből is bemutatni a kertépítő vállalkozás pillanatait. Mindenki unja a túl sok szöveget egy weboldalon, de mindenki szívesen megnéz egy ilyen félperces háttérvideót a weboldal fejlécében…

A honlap elkészítésében volt egy kis kihívás, amiről pár bekezdéssel lejjebb írok, viszont addigis tegyünk egy kitérőt és kertészkedjünk kicsit!

Weboldalkészítés kertészeknek

Én magam is szeretek kertészkedni, sőt kertészmérnök végzettséggel is büszkélkedhetek (Gödöllőn végeztem). Nagyon közel áll hozzám a természet, a környezetvédelem és a háztáji kiskertek világa is, így nem meglepő, hogy örömmel vállalok bármilyen kertész témájú weboldalt. A kedvenc témáim az önellátás, a komposztálás, a biokertészet és minden ami a fenntartható és hosszútávon kiegyensúlyozott élethez vezet el. Úgyhogy, kedves Olvasó, ha ilyen témákban szeretnél weboldalt, a legjobb helyen jársz. Tekintsünk most vissza picit!

Az Egészség Kert

Az egyik első munkám is kerttel volt kapcsolatos, az Egészség Kert honlapja. Ha tevékenységeket tekintve kellene rangsorolni Ügyfeleimet, akkor Erikáék lennének az elsők és a kedvenceim. Az ő vállalkozásuk az, amivel 100%-ban azonosulni tudok és elképesztően örülök, hogy segíthettem nekik létrehozni a “virtuális névjegykártyájukat”. Példátlan az a szorgalom és lelkesedés, ahogyan a vegyszermentes zöldségeiket megtermelik és eljuttatják zöldségkosár rendszerükön keresztül a környékbeli családok asztalaira. Illetve a veresegyházi piacra is. És nincs ebben semmi fizetett reklám. Azt vallom, hogy az értékteremtő példáktól kell, hogy hangos legyen a sajtó, az internet és a közbeszéd. (Sajnos ma még sokszor nem ezt tapasztaljuk, de egyre több a jó példa is hál’Istennek.) Ha a magam módján ezzel az egyelőre szerény olvasottságú bloggal ehhez hozzájárulhatok, akkor nagyon örülök ennek. Ennyit most a kertész weboldalakról. (Apropó, a jelenlegi egyik készülő munkám is kertészeti témájú, de egyelőre pssszt.)

Hangya Kert

A Hangya Kert egy fiatalokból álló kertépítő vállalkozás, ami elsősorban kertfenntartással (de kertépítéssel is) foglalkozik Budán és a környéken. Márk és csapata olyanoknak segítenek szívesen, akik heti vagy kétheti rendszerességgel igénylik kertjük rendbetételét. Ez érthető is, hiszen egy elhanyagolt kerttel nehezebb és nem is akkora öröm foglalkozni. Így pedig az Ügyfeleik kertje is folyamatosan “virágzik”, anélkül, hogy gondjuk lenne vele. Hajrá!

Rövid drónos film a weboldal fejlécében

Adta magát tehát az ötlet, hogy az egyik napsütéses délelőttön, amikor Márk és csapata épp egy budai kertet gondozott (fűnyírás, sövényvágás), akkor beugrottam hozzájuk a kertbe és felszálltam az APPSolute-ból kölcsönkapott DJI Spark drónnal. Készítettünk pár légifelvételt, különböző szögekből, különböző ötletek alapján. Az alapkoncepció viszont már a kezdetektől fogva ott volt a fejemben és végül egy az egyben úgy sikerült a kisfilm, ahogy elképzeltem a honlapra. A terv ugyanis az volt, hogy egy változatos, izgalmas, mégis rövid filmmel ábrázolom a vállalkozás tevékenységeit. A kihívás az volt, hogy mivel a weboldalkészítésben kiemelt fontosságú a betöltődési sebesség, ezért a videó nem lehetett túl nagy méretű, mégis minőségi felvétel hatását kellett, hogy keltse.

Megoldások a “kihívásra”

Főoldal vs. aloldalak

Az első és legfontosabb, hogy nem a főoldal fejlécébe tettem a videót. Ugyanis ez a legfontosabb oldala egy honlapnak és ha ez picit is lassabban töltődik be, potenciálisan sokkal több látogatót veszítünk, mintha csak egy aloldal lassabb.

A drónos film hossza

Ha az ember elkezd filmezni egy profi drónnal, könnyen beleeshet abba a hibába, hogy egyből sok-sok felvételt akar, sőt mindegyiknek helyet akar adni a végleges filmben. Hiszen “olyan jó mindegyik!” Én is jópár felvételt készítettem, és könnyen lehetett volna egy 2 perces filmecske a nyersanyagokból. Egy weboldalon azonban – különösen, ha háttérvideónak szánjuk a felvételt és a videó méretével is óvatosan kell bánnunk – nem lehet hosszabb mint 20-30 másodperc. Nos, van egy olyan érzésem, hogy még a jelenlegi 30 másodperces terjedelemmel is meghaladtam picit az ideális videóhosszt.

Tömörítés

Az egyik legkézenfekvőbb megoldás, hogy a kész videót, amennyire csak lehet tömörítjük. Mindezt persze úgy, hogy nem nagyon megy a minőség rovására. Erre némi keresgélés után jelenleg a HandBrake nevű szoftvert találtam a legalkalmasabbnak. Illetve még egy picit ezenfelül is tudtam tömöríteni a videosmaller.com online videótömörítő oldalon. Összehasonlítva, az eredetileg Final Cut Pro-ban összevágott és onnan kiexportált 40 mb körüli felvétel és a tömörített verzió között van ugyan minőségbeli különbség, de nem feltűnő. Viszont ez utóbbi csak 11 mb lett, így csaknem a negyedére sikerült tömörítenem a videót, szinte azonos minőség mellett. 11 mb ugyan még nem kevés, de így is csak 1-2 másodperc amíg a videó betöltődik asztali számítógépen. (Az ugye természetes, hogy mobilon a videót nem rakta be háttérnek, mert akkora képernyőméretnél alig látszódna valami. Így ezen a felületen, és tableten is csak egy kép helyettesíti a videót.)

Az eredmény itt, a kertfenntartás aloldalon látható, asztali nézetben.

Tapasztalatok és megjegyzések a DJI drónhoz (DJI Spark)

Egyszerű, kompakt és mégis profi minőségben képes rögzíteni. Pár nap alatt elég jól megtanulható a használata olyan szinten, hogy különleges és minőségi videókat tudjon az ember rögzíteni. Természetesen nem árt, ha vannak fotós, videós alapismereteink – ezek nélkülözhetetlenek a jó légifelvételek készítéséhez is. Önmagában az, hogy drónos felvételt készítünk, még nem akkora extra. Az az igazán nagy dolog, ha eleve jól megkomponált felvételeket tudunk alkotni és ráadásul mindezt egy új, különleges nézőponttal vagyunk képesek fűszerezni.

Jóllehet, nemrég megjelentek a DJI legújabb drón modelljei (DJI Mavic 2 Pro és a Mavic 2 Zoom) és azokhoz mérve azért eltörpül ez a kis quadkopter funkcióiban, de még mindig nagyságrendekkel erősebb minőségben és képességeiben egy 20-30 ezer forintos játékdrónnál. Mókás dolog repülni vele, de külön öröm, ha az ember a munkájához használhatja, úgyhogy ezúton is köszönöm az APPSolute Kft.-nek a közreműködést! A drón képességeiről most nem regélnék, de álljon itt még egy korábbi rövid tesztvideóm is, amit én készítettem a Sparkról. Ez mondjuk csak a széllel szembeni ellenállást vizsgálta, de legalább megmutatja a drónt testközelből és lehet egy elképzelésetek, milyen is lehet szállni vele.

 

Tanulságok

Tulajdonképpen csak azért “ragadtam tollat”, hogy ezt a pár szösszenetet kiírjam magamból és talán furcsának tűnik, hogy egy DJI drón, a kertészkedés és a weboldalkészítés témája megfért egymás mellett, gondoltam kinek-kinek egy-egy részlet hasznos lehet. A tanulságok a következők:

1. Egyedit alkotni

Mindigi jó érzés valami egyedit, valami különlegeset alkotni. Beletenni a munkákba egy 10-20% plusz energiát. Nekem is, hát még az Ügyfeleimnek. Minden egyes weboldalkészítés során erre törekszem. Kivéve az első munkáimat, amikor még azért járt a vállveregetés, hogy minden rendben, a megbeszélt dolgok szerint elkészült. 🙂 Az is szuper dolog persze, de szintet kell lépni. És állítom, hogy ez minden szakmában remekül működik. A filozófia: “tegyünk meg egy kicsivel többet, mint amit elvárnak tőlünk.” És ha elárulhatok egy “titkot”, ezekből születnek a szuper ajánlások is.

2. Egy DJI drón képességei

A ma elérhető, párszázezer forintos nagyságrendű DJI drónokkal a profi filmes világba válthatunk belépőt. És a fotográfiai alaptudáshoz elég szerintem néhány hónap kitartó drónos gyakorlás. Én is játszom a gondolattal, hogy legyen-e a vállalkozásban ez a kiegészítő szolgáltatás… Úgyhogy ha ilyen igényed van, keress bátran és a legrosszabb, ami kisülhet a dologból, hogy nagyon kedvező áron kapsz egy félprofi-profi drónos videót. Idővel persze én is fejlődöm felfele. Meg a drónos videó árak is. 🙂

3. Ügyfelek összekötése

Ha az ember kreatív, akkor mindig ki tud alakítani valami érdekes együttműködést a különböző Ügyfelei között. Ehhez kell persze némi szerencse / isteni gondviselés is, de ha a szándék megvan, akkor általában az utunk is “véletlenül” úgy alakul.

4. Fejlécvideó a weboldalon

Bár a weboldal betöltődési sebességét illetően nem a legelőnyösebb, azért nem tilos fejlécvideót használni egy weboldalon. Arra érdemes figyelni, hogy lehetőleg ne a főoldalt lassítsuk ezzel (akár 2-3 másodperces lassulás is lehet), mert ide érkezik a legtöbb látogató. A videót mindenképpen tömörítsük, így akár sok-sok másodpercet is nyerhetünk. És ne vigyük túlzásba a videó hosszát! Egy weboldal dekorálásához legfeljebb 30 másodperces videót készítsünk, de ha lehet inkább még rövidebbet.

5. Nagy öröm a kiskert

Mindenki menjen ki a kertbe és kertészkedjetek! És ha lehet, akkor leginkább reggel vagy délelőtt. A reggeli napsütés nagyon értékes kincs. Ha kérhetem, ültess egy gyümölcsfát idén! Meglátod, nagy öröm lesz. Aztán pár év múlva ehetitek is a termést.

6. A hatodik pont

A hatodik pont az, hogy bőven elég 5 tanulság is, mert sok beszédnek sok az alja! Búcsúzom tehát és remélem volt egy-két hasznos információmorzsa amit sikerült begyűjtened az írásomból. A legjobbakat kívánom Neked,

Balázs