Online marketing interjú Farkas Zsolttal

Online marketing interjú Farkas Zsolttal

Korábban már készítettem egy SEO interjút Papp Gáborral, webdesign interjút Buza Tamással. Most, a múlt héten Farkas Zsoltot, a 7digits egyik alapítóját kérdeztem egy online marketing interjú keretében. Frissítés (2020. május): azóta Zsolt már az Evolut marketing ügynökséget vezeti. Elsősorban az online marketing jelenlegi helyzetéről és a szakmai szemléletmódokról beszélgettünk, de szóba került az ő útja is – hogyan indult, és milyen attitűd volt szükséges az adott helyzetekben. Megtudtam egy nagyon fontos információt is, amiről nem is hallottam mostanában – pedig már illett volna.

Az online marketing interjú témái

  • Farkas Zsolt miértjei, az eddigi munkássága, története
  • Az online marketing lehetőségei 2018-ban és az elkövetkező időkben
  • Közösségi média trendek
  • Etikus marketing
  • Tudatos ügyfél-portfólió építés
  • Seo, tartalommarketing, linképítés
  • A nemzetközi konferenciák lehetőségei
  • Egy immár 16 fős online marketing ügynökség feladatainak összehangolása
  • Tudatosság, szokások, napi rutinok

Meglepetés is ért

Amikor az ember egy adott terület egyik legfelkészültebb és legnaprakészebb szakemberével beszélget, nem lepődhet meg azon, hogy új információk és meglepetések érik. Így volt ez most is. Ugyan többségében ismerősek voltak azok az adatok, témák, amikről Zsolt mesélt (vállveregetés), volt egy olyan dolog is, amiről bizony nem hallottam még. Az online marketing interjú célja alapvetően most nem az volt, hogy minden hiányzó gyakorlati tudásomat Zsolt bepótolja, pl. “mit hogyan állítsunk be egy facebook hirdetésben”, “mikor jó egy kreatív”, stb. Ezeket a kérdéseket most mellőztem, hiszen szinte minden iyen jellegű kérdésre kiváló problémamegoldó cikkek állnak rendelkezésre. Most inkább az ő személye érdekelt, a személyes miértjei, a döntései mögött húzódó okok. Ha pedig egyetlen fontos információt kellene kiemelni a hallottakból, akkor azt mondanám, hogy

LinkedIn

Bizony, ez volt számomra az az információ, amin meglepődtem. Zsolt ugyanis azt mondta, hogy sok cég tartalomstratégiájának egyre fontosabb elemévé válik a LinkedIn. Egyre többen jelennek meg / vagy mennek át oda más platformokról (pl. Facebookról) a rekordméretű organikus elérés miatt. És ebben bizony szerepet játszik az is, hogy a Facebook február óta erősen lecsökkentette a céges oldalak természetes eléréseit. Számomra tehát a LinkedIn-ben rejlő lehetőség egy nagyon hasznos infó volt és megfontolandó is egyben.

online marketing interjú Farkas Zsolttal, témák: közösségi média trendek 2018, seo, keresőoptimalizálás, tartalommarketing

Kényelmesen elhelyezkedtünk, felvétel indul.

Tartalommarketing

Zsolt következő mondatához nincs mit hozzáfűzni, teljesen egyet tudok érteni vele.

“A tartalommarketingben még mindig van potenciál. Aki ma Magyarországon a saját iparágában magas minőségben és konzisztensen (legalább 6-9 hónapig folymatosan) értéket adó, magas minőségű tartalmat tesz ki, és azt jól optimalizálja kulcsszóra, neadjisten még néhány backlinket is szerez pár oldalról, az hamar fel tud kerülni a Google első helyére és nemhogy sokszáz, de sokezer organikus látogatót tud szerezni.”

Dilemma

És itt most nem a dilemma pluginek használatára gondolok 🙂  – amit egyébként szintén Zsolték cikkjeiből ismertem meg, köszönet! – hanem az általam egyik legfontosabbnak gondolt marketinges döntésre. Felhoztam az interjúban ugyanis a kérdést, hogy mi az értékteremtés. Engem eléggé zavar az, hogy marketinges körökben az értékteremtés egyenlő a “több pénz csinálásával”, a több profittal. Véleményem szerint a pénz értéket képvisel (nyilván normális társadalmi viszonyok között), de nem minden érték, ami (több) pénzt termel! És ez hatalmas különbség. Természetesen mindenkinek más az értékrendje, ezért nem lehet általánosságban meghatározni mi az értékteremtés. Viszont foglalkozni kell a kérdéssel, beszélgetni kell róla, mert én nem elégszem meg a leegyszerűsített “több profit = értékteremtés” egyenlettel. Szóval erről a kérdésről és az etikus marketing fogalmáról is beszélgettünk Zsolttal, megvizsgálva a különböző nézőpontokat.

Ügyfélkör

A kérdés egyébként szorosan kapcsolódott ahhoz a témakörhöz, hogy milyen Ügyfelekkel hajlandó az ember együttműködni. Erről egy remek cikket is írtak az online marketinges blogukon – részben ez inspirálta a fenti morális jellegű kérdést. Abban talán formálódott kicsit a szemléletem, hogy nem biztos, hogy érdemes előre deklarálni, hogy kikkel dolgozik és kikkel nem dolgozik együtt az ember – ahogy az jelenleg a főoldalamon látható – talán picit finomítom majd. Egyedi esetek vannak és elsősorban az Ügyfél milyensége a meghatározó. Általában – és ez Zsolték tapasztalata is – ha az ember tudatosan és megfelelő módon kommunikál a felületein, akkor olyan Ügyfelek is találják meg akikkel szívesen dolgozna és elkerülik azok, akikre amúgy nemet mondana. Viszont a beszélgetés egyik tanulsága volt az is, hogy ahogy egyre nagyobbá válik egy ügynökség, úgy válik egyre nehezebbé a cég egésze számára szimpatikus döntést hozni.

Köszönet

Köszönöm Zsolt ezúton is a lehetőséget, hogy szaktudásban is gazdagítottál, illetve örülök, hogy szemléletbeli kérdésekről is tudtunk beszélgetni, vitatkozni. Köszönet a hallgatóknak, akik figyelemmel kísérték a beszélgetést, remélem mindenki tudott csipegetni néhány hasznos ismeretet az online marketing interjú közel 50 percéből.

A legjobbakat,

Balázs

Budai Polgár interjú

Budai Polgár interjú

Budai Polgár interjú

Pár hete az a megtiszteltetés ért, hogy a Budai Polgár egyik kedves újságírója, Novák Zsófi kérdezett az eddigi életemről, jelenlegi helyzetemről és céljaimról. Jó alkalom volt ez arra, hogy összeszedjem gondolataimat, honnan is jövök, merre tartok, kiknek is lehetek hálás eddigi életem alakulásáért. A beszélgetés során természetesen szóba került a weboldalkészítés is, de ezúttal nem ez volt a fókuszban.

A Budai Polgár hasábjain sok mindennek kellett helyet szorítani, így a félórás beszélgetésünk egy kedves és nagyon tömör monológgá lett alakítva. Az interjú online is megjelent, ide kattintva tekinthető meg.

 

budai polgár interjú, bognár balázs

Az interjú után készült egy-két fotó is rólam. Fotó: Soós Dániel

Webdesign interjú Buza Tamással

Webdesign interjú Buza Tamással

Buza Tamás

Az előző, Papp Gáborral készített, keresőoptimalizálásról szóló interjúm után most egy másik mentorommal, Buza Tamással beszélgettem. Ő már 8 éve vezet egy webdesign céget, a Creative Web Ideas-t, nemrégiben pedig összeálltak egy barátjával és egy közös webdesign vállalkozást is alapítottak. Tavaly, egy “Webdesign trendek 2017-ben” címet viselő előadásán láttam először és már akkor érdekes dolgokat mondott – természetesen megjegyeztem egy-két kulcsgondolatát és a mai napig hasznomra válik. Mit ad Isten, egy év elteltével pedig személyesen kérdezhetek tőle és bármikor szívesen segít.

Egy kis filozófia

Mi is tekinthetnénk egymásra mint konkurencia, de felesleges, ugyanis egyrészt mindkettőnknek van elég munkája, másrészt abba a fiatal generációba tartozunk, akik már sokkal inkább az együttműködésre próbálnak fókuszálni, mintsem a versengésre. Tamás is azok közé tartozik, akik szeretnének valamit visszaadni a következő generációnak mindabból, amit korábban ők is kaptak. Remélem, hogy pár éven belül majd én is mentorálhatok, segíthetek egy valamivel kevesebb tapasztalattal rendelkező weboldalkészítőt.

 

A Webdesign interjú tartalma

Térjünk is a lényegre, Tamással eleinte általánosabb témákat érintettük:

  • a vállalkozóvá válás folyamatáról, a kezdeti motivációiról
  • célkitűzések, rövid- és hosszútávon
  • időbeosztás, hatákonyságnövelés, napi rutin

Majd a webdesign interjú második felében a konkrétabb kérdéseimet tettem fel:

  • mennyire biztonságos a WordPress
  • a weboldal karbantartás szükségességéről
  • a keresőoptimalizálás és a weboldalkészítésről mint kombinációról, együttes szolgáltatásról a piacon
  • mobile first fejlesztésről
  • egy weboldal átlagos fejlesztési idejéről

És a interjú végén visszakanyarodtunk ismét a célokra, a munka-magánélet egyensúlyára és, hogy hogyan érdemes mindezt hosszútávon fenntartani. Illetve az egyik legfontosabb dolog Tamás szerint, ami összeköti a sikeres embereket, hogy mindig van előttük egy cél.

Köszönöm szépen ezúton is, hogy elkészíthettük ezt a webdesign interjút. Számomra meglepő módon az egyik legfontosabb tanulsága a beszélgetésnek nem valami WordPress trükk volt, hanem az, hogy több időt kell magunkra szentelnünk, a barátainkra, kapcsolatainkra, mert könnyen el lehet veszni egy vállalkozás napi dolgaiban.

Kedves Olvasó, Hallgató, remélem, hogy hasznosnak találtad a beszélgetésünket.

A legjobbakat,

Balázs

Kiemelt kedvezmény a Rank Tracker #1 seo szoftverre

Weboldalkészítés Vállalkozásoknak

Igényes, gyors, keresőbarát weboldalt készítünk a vállalkozásának.

Weboldal karbantartás

SEO interjú Papp Gáborral

SEO interjú Papp Gáborral

SEO interjú Papp Gáborral

SEO mítoszok, eszközök, szoftverek, linképítési technikák, átirányítások, weboldal elemzés, linkfarmok és Google-büntetések… Másfél óra tömény SEO kérdezz-felelek Papp Gáborral.

SEO mindenek felett

A legutóbbi másfél hónapnyi keresőoptimalizálós munkáim során jópár kérdésem felmerült: több mint 4 oldalt írtam tele kérdőjeleimmel, hogy utána megrohamozzam Papp Gábort, a hazai SEO szakma egyik leghitelesebb képviselőjét. Azért lehet ezt kijelenteni róla ilyen bátran, mert az ő cikke az első találat Google-ben a keresőoptimalizálás kulcsszóra. Ha pedig valahol erős a verseny a Google helyezések között, akkor az biztosan maga a keresőoptimalizálás téma. A keresőoptimalizálással foglalkozó szakembereknek nem kell őt bemutatni, sokan követik, figyelik a munkásságát, elsősorban online marketing blogján keresztül. Oktató jellegű cikkei mellett rendszeres előadó marketing konferenciákon és ami számomra a legfontosabb, hogy lelkes is a szakterületén (még reggel 8-kor is, az interjú felvételekor).

A hosszú kérdéslistából végül egy másfél órás interjú kerekedett Gáborral, aki nagy beleéléssel magyarázott a legapróbb részletekről is.

A SEO interjú tartalmi felépítése

I. Általános ismerkedés a keresőoptimalizálás témával, a Google legfontosabb rangsorolási tényezői, a keresőoptimalizálás 3 fő területe (technikai seo, on-site seo, off-site seo), SEO mítoszok, a leghasznosabb SEO eszközök.

SEO interjú kérdések, Papp Gábor interjú, keresőoptimalizálás kérdések tippekII. A bevezető után az elmúlt másfél hónap során felmerülő konkrét gyakorlati kérdéseim következtek: átirányításokról, URL-ekről, duplikált tartalomról, beágyazott videók szerepéről, etikus linképítésről, a domainek értékéről, és még sokminden másról.

Köszönet

Megtiszteltetés volt számomra a beszélgetés, köszönöm Gábor ezúton is. Kedves hallgatóinknak pedig köszönjük a megtisztelő figyelmet, reméljük mindenkinek a hasznára válik a sok-sok konkrét, gyakorlatias válasz.

Mindenkinek a legjobbakat,

Balázs

Kiemelt kedvezmény a Rank Tracker #1 seo szoftverre

Weboldalkészítés Vállalkozásoknak

Igényes, gyors, keresőbarát weboldalt készítünk a vállalkozásának.

Weboldal karbantartás