Webdesign interjú Buza Tamással

Webdesign interjú Buza Tamással

Buza Tamás

Az előző, Papp Gáborral készített, keresőoptimalizálásról szóló interjúm után most egy másik mentorommal, Buza Tamással beszélgettem. Ő már 8 éve vezet egy webdesign céget, a Creative Web Ideas-t, nemrégiben pedig összeálltak egy barátjával és egy közös webdesign vállalkozást is alapítottak. Tavaly, egy “Webdesign trendek 2017-ben” címet viselő előadásán láttam először és már akkor érdekes dolgokat mondott – természetesen megjegyeztem egy-két kulcsgondolatát és a mai napig hasznomra válik. Mit ad Isten, egy év elteltével pedig személyesen kérdezhetek tőle és bármikor szívesen segít.

Egy kis filozófia

Mi is tekinthetnénk egymásra mint konkurencia, de felesleges, ugyanis egyrészt mindkettőnknek van elég munkája, másrészt abba a fiatal generációba tartozunk, akik már sokkal inkább az együttműködésre próbálnak fókuszálni, mintsem a versengésre. Tamás is azok közé tartozik, akik szeretnének valamit visszaadni a következő generációnak mindabból, amit korábban ők is kaptak. Remélem, hogy pár éven belül majd én is mentorálhatok, segíthetek egy valamivel kevesebb tapasztalattal rendelkező weboldalkészítőt.

 

A Webdesign interjú tartalma

Térjünk is a lényegre, Tamással eleinte általánosabb témákat érintettük:

  • a vállalkozóvá válás folyamatáról, a kezdeti motivációiról
  • célkitűzések, rövid- és hosszútávon
  • időbeosztás, hatákonyságnövelés, napi rutin

Majd a webdesign interjú második felében a konkrétabb kérdéseimet tettem fel:

  • mennyire biztonságos a WordPress
  • a weboldal karbantartás szükségességéről
  • a keresőoptimalizálás és a weboldalkészítésről mint kombinációról, együttes szolgáltatásról a piacon
  • mobile first fejlesztésről
  • egy weboldal átlagos fejlesztési idejéről

És a interjú végén visszakanyarodtunk ismét a célokra, a munka-magánélet egyensúlyára és, hogy hogyan érdemes mindezt hosszútávon fenntartani. Illetve az egyik legfontosabb dolog Tamás szerint, ami összeköti a sikeres embereket, hogy mindig van előttük egy cél.

Köszönöm szépen ezúton is, hogy elkészíthettük ezt a webdesign interjút. Számomra meglepő módon az egyik legfontosabb tanulsága a beszélgetésnek nem valami WordPress trükk volt, hanem az, hogy több időt kell magunkra szentelnünk, a barátainkra, kapcsolatainkra, mert könnyen el lehet veszni egy vállalkozás napi dolgaiban.

Kedves Olvasó, Hallgató, remélem, hogy hasznosnak találtad a beszélgetésünket.

A legjobbakat,

Balázs

Kiemelt kedvezmény a Rank Tracker #1 seo szoftverre

Weboldalkészítés Vállalkozásoknak

Igényes, gyors, keresőbarát weboldalt készítünk a vállalkozásának.

Weboldal karbantartás

10 éves az Elegant Themes, a Divi sablon fejlesztője

10 éves az Elegant Themes, a Divi sablon fejlesztője

10 éves az Elegant Themes, a Divi sablon fejlesztője

10 éves születésnapját ünnepli a Divi sablon fejlesztői csapata. Én csak 1 éve követem a fejlődésüket – de az pazar. Ezt az egy évet foglaltam most össze. Még pár napig, 2018. március 21-ig születésnapi kedvezménnyel kínálják fő művűket, a Divit. ( A kedvezmény itt érhető el.)

Az Elegant Themes elmúlt 10 éve

elegant themes - 10 éves a divi sablon fejlesztői csapata (legjobb wordpress sablon)

Az Elegant Themes egy nagyon jó közösséget is épített a Divi köré. Középen Nick Roach, alapító.

Még mielőtt az én kis 1 évemet ünnepelném a Divivel, nézzük csak meg, mit ért el az Elegant Themes 10 év alatt. Bámulatos, hogy milyen úton mentek végig és milyen ügyesen, tudatosan építenek egy valóban JÓ termék köré egy márkát és egy közösséget. Nick kezdő lépése az volt, hogy létrehozott egy Worpress témát. Majd mégegyet és mégegyet. Elindított egy kezdetben lassú, majd egyre gyorsabb folyamatot. Aztán felvett egy alkalmazottat, aztán született a kezei között még néhány téma, aztán jött még pár ezer felhasználó, aztán még pár tucat blogposzt: évről évre megduplázódtak, mind létszámban, mind bevételben. Emellett pedig a lényeg: egyre több értéket és segítséget nyújtottak a webdesign szakmának. Majd elérkezünk 2018-ig, amikor is már majdnem félmillió felhasználója van a Divi témának. (És azokról akkor nem beszéltünk, akik illegálisan használják a szoftvert.) A stílusosan elkészített 10 éves idővonalukat itt lehet megtekinteni. De hogy is jön ez az egész ide? Mi ez az Elegant Themes és mi az a Divi? Ezekről a következő bekezdéseimben írok.

 

WordPress és sablonok

Először is, miért WordPressben építem weboldalaimat? Abban a korban, amikor már lényegében mindenre van egy kész szoftver, teljesen feleslegesnek érzem az alapoktól kezdve lekódolni egy weboldalt. Egyszerűen nincs rá szükség, hogy a nulláról kezdjem.

Hogy mennyire megbízhatóan és jól működik a WordPress (mint weboldal-váz), azt jól mutatja, hogy a világ összes honlapjának ~30%-a ezen a rendszeren fut. Az összes tartalomkezelő rendszer között pedig (CMS = Content Management System) 60% körüli a népszerűsége! Ez nem véletlen. (Az összes WordPress weboldalnak egyébként a 0,4%-a fut magyar nyelven.)

Ugyan vannak akik megkérdőjelezik a WordPress biztonságát, és van némi alapjuk is rá, megfelelő beállításokkal – saját tapasztalatom szerint is – egy erős biztonsági szint megteremthető rajta és megbízhatóan működik. Hogy milyen biztonsággal kapcsolatos kérdéseket érdemes körüljárni, arról a weboldal karbantartást taglaló cikkemben írtam.

A WordPress weboldalak készítése során szinte mindig az első kérdések között szokott szerepelni, hogy “milyen WordPress témát, sablont használjak?” 13-14 évesen, amikor az első honlapomat készítettem – az akkori internetes rádióm adásait töltöttem fel a világhálóra – még nem gondolkoztam ilyen dolgokon: választottam egyet a sok ingyenes – és amúgy normálisan működő, de eléggé korlátolt – WordPress sablon közül.

Aztán később, amikor már komolyabb igényeket kellett megvalósítani, megállt az ingyenes sablonok tudománya. Először az Avadával próbálkoztam, de valamiért nem győzött meg teljesen. Aztán tavaly április környékén mégegyszer alaposan körülnéztem a WordPress témák piacán és az akkor legjobbnak tűnő Divi sablon mellett tettem le a voksom. Hosszútávú befektetésnek szántam, mert akkor már láttam mikre képes: ezekkel minőségi szinteket tudok ugrani más – egyébként főként kódokkal bajlódó – webdesignerekhez képest.

Divi – 1 éve: kissé kiforratlan. Ma: maga a mágia.

Divi funkciói, Divi functions, drap and drop, fogd és vidd wordpress sablon, Divi sablon

A Divi sablonban a “Fogd és vidd!” módszerrel is lehet szerkeszteni. Ez pedig egyszerűvé és gyorssá teszi. Egy kivétel van: ha a tárhelyszolgáltató régimódi és lassú…

Még mielőtt kitérek a részletekre, fontos megemlítenem, hogy a Divi sablonra mutató linkek ajánlói linkek, tehát jutalékot is kapok a Divitől. Viszont ezekkel a linkekkel, a partneri megállapodásom révén, kedvezőbb áron érhető el a Divi sablon. 

Én örökös hozzáférést vettem tavaly (egyébként ugyanilyen ajánlói linken keresztül) és nagyon jó beruházásnak tekintem ma is. 

Természetesen soha nem ajánlanék terméket csak a jutalékért, ez a csapat viszont messzemenően megérdemli. Az anyagi haszontól függetlenül is mindenképpen írtam volna a Diviről, mert nagyon elégedett vagyok vele és sokat jelentett az elindulásomban.

Szóval 1 éve vettem meg a Divi sablont és azóta – ha jól számolom – 9 weboldalt építettem vele. Ezalatt az idő alatt pedig nemcsak magára a termékre, hanem az azt fejlesztő csapat hozzáállására is rálátásom volt. Illúzió lenne azt gondolni, hogy létezik tökéletes szoftver, vagy olyan online termék, mellyel nem merül fel hiba menetközben. Mindig előfordulhatnak apró hibák, lehetetlen tökéleteset fejleszteni elsőre. A Divit sem éreztem tökéletesnek, voltak is néha kisebb zűrök vele, viszont 1 évvel később, ma úgy érzem, hogy maradéktalanul elégedett vagyok. És, ha fel is merülne hiba, akkor számít igazán, hogy kik állnak a termék mögött. Az én tapasztalatom az, hogy bármikor, amikor problémám volt a Divi sablon beállításaival, (az elmúlt egy év alatt körülbelül háromszor-négyszer volt olyan, hogy valamire nem találtam azonnali megoldást a Google módszerrel), azonnal a segítségemre volt az Ügyfélszolgálatuk.

Divi 3.0 – bemutatja az ET vezetője, Nick Roach

 

“Divi nation”

Amiben szintén egyediek, hogy egy szuper közösségé alakítják a sablon felhasználóit, Divi nation megnevezéssel. Remek márkaépítési megoldás. Ami pedig szintén feltűnt menetközben, hogy bármelyik problémammegoldó vagy útmutató (tutorial) videójukat is néztem, kellemes hangulatot ébresztettek bennem, jó kedélyűek a tartalomgyárosaik. Ez is egy olyan dolog, ami megkülönbözteti a többi márkától, hogy magát a tanulás folyamatát is élvezetessé varázsolják. Látszik, hogy tudatos elképzelés van mögötte.

Frissítések

Fontos kérdés, hogy fejlesztik-e egyáltalán, fejlődött-e ez a WordPress téma? (Jogos kérdés lehet, hogy például megéri-e az örökös hozzáférés?) Erre egy hatalmas, határozott igen a válaszom. Mára a Divi sablon a WordPress weboldalaknak egy egyszerűen és nagyon sokoldalúan használható, minőségi “díszítőeszköze” lett. Gyakran hetente, kéthetente jönnek ki verziófrissítései a sablonnak, alig lehet követni. Természetesen az egy év alatt nemcsak hibákat toldozgattak-foltozgattak, hanem nagyon sok lényeges újítás volt: színátmenetek beállítása a front-end felületen, sokféle szegély-díszítőelem, beépített választható elrendezések, új szerkesztői nézetek, új animációk és még napestig lehetne sorolni. Beépítették a sablonba az összes Google betűtípust is, mint választható szöveg-, cím- vagy alapértelmezett betűtípust, mely nagyon nagy könnyebbség az arculattervezésnek és a weboldal kivitelezésének az összehangolásában. Az Ügyféllel végignézhetjük a Google oldalán, hogy az elképzelt betűtípusokból mi egyezik az ő elképzeléseivel és gyorsan, hatékonyan haladhat tovább a munka. Korábban erre is néha külön WordPress bővítményt kellett használni.

A Divi sablon funkciói, lehetőségei

Sokan írtak már a sablonról itthon is, külföldön is, Youtube-on is számtalan értékelés született a Diviről, de a legjobban szerintem továbbra is a saját weboldalukon van összefoglalva, mi mindenre képes e rendkívül kreatív weboldal-formaöntő. Amik ott le vannak írva, meg tudom erősíteni, hogy nem túlzások, és én is ennyire szupernek érzem eme a WordPress témát. A Divi sablon funkcióit bemutató oldal megtekintése. 

Egy weboldal sablontól ma már elvárható, hogy a legtöbb létező felhasználói igényt kielégítse. Az, hogy a Weboldalkészítés Vállalkozásoknak által készített weboldalak ma már a Divivel készülnek, az jól jelzi az eszköz képességeit. A legtöbb esetben nem szükséges kódsorokat sem írni és az elképzelt, megtervezett arculat szinte minden eleme megalkotható a WordPress + Divi kombinációban. Persze, olykor hozzá kell toldani néhány sornyi CSS-t is, de általában csak elenyésző mértékben. Nagyon fontosnak érzem, hogy önmagában a Divi a kreativitást nem helyettesíti: ahhoz, hogy valaki profi weboldalakat rakjon össze ezzel az eszközzel, alapvető fontosságú, hogy jó esztétikai és stílusérzéke legyen. Máskülönben van egy olyan professzionális sablonunk, aminek a lehetőségeit nem tudjuk jól kihasználni.

divi sablon beállítások, legjobb wordpress sablon, divi beállítások, sablon beállítások, nézet, integráció, divi eszközök, divi funkciók, divi konfigurációk

A Divi sablon általános beállításainak egy szelete. Ezeken kívül még több száz lehetőség vár ránk…

“Fogd és vidd” ajánlat

Amellett, hogy elkészítem Megrendelőim weboldalát, egy prémium WordPress sablont, a Divit is odaadom ajándékba, örökös hozzáférési licensszel, örökös frissítési lehetőséggel.

Aki kezdő vállalkozó és szeretne a cégével az online térben is fejlődést elérni, az nem kerülheti meg, hogy legyen egy jó weboldala. Én ebben segítek, kezdő, vagy szintlépésre vágyó vállalkozásoknak. Az általam készített weboldalakhoz a Divi sablont ajándékba adom. Így ha a vállalkozó közben úgy dönt, hogy bele is tanulna egy-két hónap alatt weboldalának a szerkesztésébe, akkor lényegében megspórolta a Divi sablon árát is, hiszen ezt a szolgáltatásom mellé ingyen odaadom (75.000 Ft értékben).

weboldalkészítés szolgáltatásom részeként egy 2-3 órás oktatóalkalmat is tartok, melyben véginézzük a WordPress kezeléséhez szükséges alapvető tudást, illetve ízelítőt adok a Divi szerkesztéséből is. Nyilván, ha az ember korábban még nem találkozott WordPress-szel, akkor egy alkalom nem elég arra, hogy teljesen átlássuk az egész honlap működését. Viszont a későbbiekben is tudok ebben segíteni, a személyre szabott oktatási alkalmaimon. Így később már nem lesz szükséges kiszervezni az “itt az írásom, tegyük fel a honlapra” jellegű munkáinkat.

Az Elegant Themes céggel kötött partnerségem révén, a következő linkekkel az eredeti árnál kedvezőbben vásárolható meg a Divi sablon20 % kedvezmény az 1 éves licensz árából VAGY 10%-os kedvezmény az örökös tagság árából!

A döntés, weboldalkészítés előtt

  • Ha van elég időnk rá, mindenképpen érdemes kezünkbe venni a munkát és folyamatosan képezve magunkat megtanulni a weboldalszerkesztést. Ma már ez nem olyan ördöngősség mint azt sokan gondolnák. A Divi nagyon leegyszerűsíti a folyamatokat. Ha gyorsan, hatékonyan és minőségi munkát végezve szeretnénk haladni, akkor én az ingyenes WordPress tartalomkezelő rendszer és a fizetős Divi sablon kombinációját javaslom. Ez ma biztosan az egyik legköltséghatékonyabb és legminőségibb megoldás a piacon. Számolnunk kell azzal, hogy munka mellett 1-2 hónapot igénybe fog venni, amíg az ember beletanul. De megéri rászánni az időt. Vagy…
  • Ha pedig az időnkből van kevesebb, de van ráfordítható pénzünk, célszerű a weboldalkészítést lehetőleg olyannak kiszervezni  aki a Divivel készíti a honlapját. Biztos vagyok benne, hogy ez egy hosszútávú garancia arra, hogy évekkel később is szintekkel előrébb járjunk minőségben versenytársainknál. Ebbe azt hiszem megéri időt és/vagy pénzt belefektetni.

Néhány weboldalam, ami a Divi sablonnal készült…

Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, itt van néhány weboldal, ami a Divi sablon segítségével készült el a Weboldalkészítés Vállalkozásoknak műhelyben.

  • maga a Weboldalkészítés Vállalkozásoknak honlap, amin a kedves Olvasó jelenleg is idejét tölti
  • az üZENEt együttes weboldala – a zenekar ünnepélyes, romantikus zenét játszik esküvőkön, alkalmakon, fogadásokon
  • az Egészség Kert honlapja – biogazdálkodás Őrbottyánban két lelkes kertész lány irányításával
  • RealExam matek érettségi felkészítő tanfolyam weboldala és jelentkezési folyamata, online fizetéssel
  • Dinnyés Lilla személyre szabott étrend tervező és személyi edző weboldala.

 

Nagyon sokat köszönhetek ennek a sablonnak, rengeteg időt megspórolt és sok örömet szerzett nekem is az alkotói munka folyamán illetve Ügyfeleimnek, akik elégedettek voltak munkámmal. Köszönöm az olvasásra fordított figyelmet! Minden etikus és jó ügyekért dolgozó vállalkozásnak sok sikert kívánok!

Bognár Balázs